More international stories

Interjú Barnabással Magyarországról

Interjú Barnabással MagyarországrólAz Eurolanche szeretné bemutatni nektek Palotai Barnabást, aki az első magyar, aki részt vesz bármilyen Eurolanche Invasion túrán.

Barnabás a Magyar Igazságügyi Akadémián dolgozik képzésszervezőként. Körülbelül 15 éve drukkol az Avalanche csapatának és ez az út lesz az első, amikor élőben láthatja szeretett csapatát. Valamint ő az első magyar résztvevője az Eurolanche Invasion sorozatának.

Miért döntöttél úgy, hogy utazol Coloradóba?

Mindig is szerettem volna megnézni a csapatot élőben, és igazából egy coloradói utazás hosszú évek óta a bakancslistám tetején volt. Miután ez lehetségessé is vált, azonnal jeleztem részvételi szándékomat az Eurolanche-nek.

Mi az, ami a legjobban vársz?

Elsősorban megnézni a csapatot egy meccsen a Pepsi Centerben. Természetesen alig várom, hogy találkozzak a játékosokkal és esetleg stábtagokkal, valamint nagyon várom már a Sziklás-hegység és California felfedezését is. Ezelőtt még nem jártam Amerikában, úgyhogy annyi élményt szeretnék gyűjteni, amennyit csak tudok.

Mik az elvárásaid általánosságban a túrával kapcsolatban?

Nagyon jó lenne elkapni a csapatot egy győzelmi sorozat idején. Szeretném, ha a kinntartózkodásunk alatt a csapat annyi meccset nyerne meg, amennyit csak lehet. Abban biztos vagyok, hogy nagyon jól fogjuk érezni magunkat a rengeteg utazás és kirándulás közben. Az az érzésem, hogy ez a két hét életem egyik legjobb élménye lesz.

Követtek a korábbi Invasionöket? Ha igen, mi volt az, ami a leginkább érdekelt és mi az, amit te is szeretnél átélni?

Természetesen követtem és irigykedtem is rendesen, főleg, amikor láttam a közös képeket a játékosokkal, edzőkkel, vezetőséggel. valamint feltűntek a helyi és az országos médiában is a srácok. De egyelőre csak arra tudok gondolni, hogy induljunk már és hadd legyek részese ezeknek az élményeknek!

Hogy tetszik az Invasion IX szervezése? 

Azt kell mondjam, hogy David fantasztikus munkát végez, gyakorlatilag teljesen egyedül szervezi az utat. Folyamatosan informál bennünket mindenről, mindig megtalálja hosszas kutakodás után a legkedvezőbb feltételeket, ami a repjegyeket, szállás, vagy meccsjegyeket illeti. Valamint mindig ott van (virtuálisan) és segít bárkinek, aki elakadt, vagy valamit külön el kell intéznie.


Eurolanche.com, Worldwide, eurolanche@eurolanche.com
06/12/2016 - 10:00 Eurolanche book - banner

Discussion

NHL on Nov 11, 2017: "Eurolanche is the world's largest Colorado Avalanche fan club."